Az általános életszínvonalat egy országban az anyagiakon túl olyan tényezők is befolyásolják, mint az oktatás minősége, vagy az egészségügyhöz való hozzáférés lehetősége. Az orvosi ellátáshoz való jog korántsem egyértelműen van jelen a világ országaiban. Az elméletben a fejlett nyugathoz tartozó országokban azonban a lakosság joggal várja el, hogy ha baj van, akkor azonnali, maradéktalan ellátást kapjon, méghozzá utólag érkező feketeleves nélkül.
A tapasztalatok sajnos azt mutatják, hogy hazánkban korántsem egyértelmű a helyzet e tekintetben. Már a pandémia időszakában elindult az a folyamat, ami mára hosszas várólistákhoz, túlterhelt egészségügyi személyzethez és egyre kevesebb kórházi ágyhoz vezetett. A várólisták az egészségügyben talán soha nem voltak ilyen hosszúak, mint manapság. Nem ritka, hogy alapvető diagnosztikai vizsgálatokra akár fél évet is várni kell, sőt, olyan kórházról is hallottunk a közelmúltban, ahol még egy laborvizsgálatra is időpontot kell kérni.
Mit tehet a magyar, ha panaszai vannak? A háziorvos jó esetben elérhető, ám a pandémia éveiből megmaradt online konzultáció még ma is hódít. Ha kivizsgálásról van szó, akkor érkezik egy halom beutaló, majd kezdődhet a tortúra az időpontok egyeztetésével. Szerencsés esetben nincs nagyobb baj, és a várakozásból adódóan nem súlyosbodik a helyzett. Az állandósuló fájdalom vagy rosszullét sokakat sarkall arra, hogy a magánegészségügy irányába mozduljanak. A tehát egyébként is fizetett TB helyett plusz költségek és gyakran már itt is várólisták fogadnak. Jó esély van azonban arra, hogy a magánkórházakban, rendelőintézetekben nagyobb odafigyelést és kérdéseinkre tényleges válaszokat kaphatunk. Mindez pedig kiemelt jelentőséggel bír akkor, ha egészségünkről van szó.
A várólisták az egészségügyben a sürgősségei eseteket ritkán érintik. Amennyiben időben kiér a mentő egy agyvérzéshez, tüdőembóliához, infarktushoz, kórházi kezelés indul. De mi a helyzet akkor, ha a TAJ-szám pirosan villog? Tényleg joga van az intézménynek magatehetetlen állapotban elbocsátani a beteget? A tapasztalatok sajnos e téren is siralmasak. Amikor az orvos szinte „élet és halál ura”, akkor sem biztos, hogy azt a döntést hozza, ami a beteg számára a legjobb. Az anyagi lehetőségek, a felülről érkező utasítások és elvárások családi tragédiákat vonnak maguk után.
Alapvetően tehát még mindig igaz az a tény, miszerint ha pénz van, akkor tényleg minden van. Még egészség is. Ugyan a gyógyíthatatlan betegségekkel még mindig nem sokat tud kezdeni az orvostudomány, de ha prevencióról, a betegség időben történő felismeréséről és a kezelés megindításáról van szó, akkor a magánegészségügy jelenthet kiutat.
